Ebben az esetben sem tévedtem.
Azt tudni kell, hogy rengeteget dolgozom a mai napig. Főleg ülőmunkát végzek, igazi XXI. századi ember módjára a számítógép előtt görnyedve. És ezt a helyzetet az sem tette jobbá, hogy sokszor állva dolgoztam – az állandó kínzó hátfájdalom, a folyamatos belső bizonytalanságot okozó rossz tartás, és a mozgáshiányból adódó alacsony energiaszint mind ellenem játszottak, sajnos az élet mindegyik területén.
Természetesen kipróbáltam több sportot is. Eljártam futni – pár hét után abbahagytam.
Elmentem kondizni – pár hét után abbahagytam azt is. Ha az ember sokat dolgozik, és folyamatosan le van terhelve mentálisan, akkor ahogy halad a nap vége felé, egyre nehezebben hoz meg döntéseket. Emiatt pedig sokszor képtelen voltam levonszolni magam az edzésre, hiszen egy „hosszú és kemény nap” volt mögöttem. De ha le is jutottam az edzőterembe, ot is rendre csak kíméltem magam és alibiztem, hiszen egy „hosszú és kemény nap” volt mögöttem…
Mivel korábban edzettem személyi edzővel, tudtam, hogy a külső kényszer igénybevétele megoldás lehet a problémámra. Elkezdtem keresgélni, hogy mi vajon mi lehet az a testmozgás pluzs, aminél csak meg kell jelennem, hogy aztán gondolkodás nélkül ledarálhassam az edzést. És ami mellet erősödhetek, jobban nézhetek ki, és nem utolsó sorban a kondimat is felhozza, hogy képes legyek egy pesti bérház harmadik emeletére úgy feljutni, hogy ne legyen masszív légszomj és 200-as pulzus az attrakció vége. Így találtam rá a kettlebellre – és Csabiékra.
Az első két hónap az alapok megtanulásáról szólt. Én azt hittem, hogy simán csak be leszek dobva a csoportos edzésbe a többiek közé (akik adott esetben már évek óta tolják a golyózást), de ehelyett Csabi félreállított, és megmutatta, hogy a különböző gyakorlatokat hogyan kell helyesen elvégezni, és ezt be is gyakoroltatta velem, hogy biztosan rögzüljön minden. A kettlebell esetében borzasztóan fontos az, hogy az ember helyesen kivitelezze a gyakorlatokat, mert könnyű hónapokra kidőlni és harcképtelenné válni egy kis gerincsérv következtében.
Ez a személyes figyelem számomra pozitív csalódás volt, hiszen a legtöbb csoportos edzéssel (és a konditermi edzéssel) szemben több héten keresztül lényegében egy személyi edzést kaptam.
Egyértelműen érezhető volt (és a mai napig is érezhető) Csabiék részéről a törődés és figyelem, hogy fontos számukra az, hogy mindenki sérülés nélkül hozza ki a lehető legtöbbet a golyós edzésekből.
Az izgalmas rész és a valódi sikerélmények pedig csak ezután kezdődtek – miután elértem azt a szintet, hogy be tudjak állni edzeni a többiek közé.
Azóta is folyamatosan csinálom a kettlebellt Csabiék felügyelete alatt, kisebb nagyobb kihagyásokkal, és ezekre a következményekre lettem figyelmes: először is, amikor nem úszok el a munkámmal, akkor nagyjából tudom tartani a heti legalább kettő, de inkább három edzést. Nekem az már nagy dolog, hogy hosszú hónapokon keresztül képes vagyok konzisztensen lejárni az edzésekre. Sőt, ma már inkább hiányzik, ha nem jutok le a terembe, és igyekszem úgy alakítani a napjaimat (sokszor a munkámat is), hogy legyen időm az edzésre – ez nagy haladás és szintugrás számomra, hiszen életemben talán először ugyanolyan fontosnak tartom a testmozgást, a saját jólétemet, az egészségemet, mint a munkámat.
És ami a legjobb, hogy csak egyetlen döntést kell meghoznom edzésnapokon: hogy levonszolom magam a terembe. Onnantól kezdve Csabiék tesznek arról, hogy ne legyen szükség több gondolkodásra vagy további döntések meghozatalára – hogy mely izmokra edzzek és milyen gyakorlatokat végezzek –, hanem csak beállok a többiek közé, és lenyomom azt, amit le kell nyomnom.
Másrészt érezhetően magasabb lett az általános energiaszintem, és ezt leginkább akkor tapasztalom, amikor egy héten legalább háromszor megyek kettltebellezni. Ez pedig hatással van a produktivitásomra is, hiszen több munkát vagyok képes elvégezni egy napon.
Harmadrészt pedig sokkal jobbá válik a tartásom, ha rendszeresen edzek, és elmúlik az állandó kínzó hátfájdalmam, és nem csak egy pesti bérház harmadik emeletére vagyok képes felrohanni, hanem egy szigetkör lefutása sem okoz nagy problémát. Arról már nem is beszélve, hogy rengeteg visszajelzést kapok a környezetemtől, hogy meglátszik rajtam az edzés, hiszen sportosabb a megjelenésem.
Negyedrészt pedig egy olyan közösségre találtam, ahová szívesen megyek, és ahol a többiekkel történő szocializáció feltölt, nem pedig társas magányban telik el egy óra, mint a legtöbb konditeremben vagy csoportos edzésen. Csabi, Nóri és Attila, a három kiváló edző stílusa és humorérzéke pedig mindig garancia arra, hogy jókedvűen hagyd el a termet egy kőkemény edzés után!
