SIKERSZTORI #4 – ATTILA TÖRTÉNETE

v, 2016. okt. 9. – 14:18 — Csürke Csaba

Girja Spartan Kettlebell

 

Az alábbi történetben arra szeretnék rávilágítani, hogy az intenzív mozgásnak milyen jótékony hatásai lehetnek az egészségünkre, legyen szó megelőzésről, vagy akár a javulást kiváltó módszerről. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem kell beletörődnünk egy-egy kialakult helyzetbe egészségünkkel kapcsolatban, nem biztos, hogy életünk végéig úgy kell élnünk, ahogy az orvosok diagnosztizálják.
Kántor Attila esete is bizonyítja, hogy a rendszeres intenzív sport és testmozgás egyáltalán nem időt rabló tevékenység, hanem igenis magunkat és a testünket szolgáljuk ezzel.
Attila sikertörténete: 
„2014-ben egy laborvizsgálat kimutatta, hogy a vérem zsírtartalma többszöröse a megengedettnek (triglicerid szint: 6,82 mmol/l ), ezért elküldtek a Honvéd korházba egy specialistához. 
Kántor Attila

 

A DOKTORNŐ KÖZÖLTE, HOGY EZ NÁLAM ÖRÖKLETES DOLOG ÉS NEM LEHET VELE MIT TENNI, HOGY EZ AZ ÉRTÉK CSÖKKENJEN.
Felírt egy gyógyszert, amit a diagnózis szerint életem végéig szedni kellett volna. Ez a gyógyszer ezt az értéket szinten tartotta volna, illetve elég ijesztő mód azt is mondta, hogy ha hízni fogok még kb. 5 Kg-ot, (akkor 94 kg körül lennék) és a triglicerid szintem emelkedik egy két pont értékkel, akkor kaphatok egy hasnyálmirigy gyulladást, és ha túlélem, akkor cukorbetegség követi, aminek különböző mellékhatásai lehetnek a szervezettemre.
Két év elteltével a jogosítványom hosszabbítása végett ismét orvosi vizsgálatoknak lettem kitéve. 
Ahogy megvoltak a labor vizsgálatok, fel voltam készülve hogy ismét végig hallgathatom a fentebb elmondottakat. 
EHHEZ KÉPEST AZ ÉRTÉKEK MEGKÖZELÍTIK A NORMÁL SZINTET. (TRIGLICERID SZINT 1,99 MMOL/L)

Ehhez hozzátartozik, hogy az ezt megelőző másfél évben kezdtem el Csürke Csabához Spartan Kettlebell edzésekre járni.

Kántor Attila

 

Eszembe nem jutott, hogy ez bármiféle jótékony hatással lesz a szervezetemre az izmaimon kívül. Szimplán jól akartam érezni magam a bőrömben és egy barátom invitálására kezdtem el járni ezekre az órákra. 

Azt is el kell, mondjam, hogy ez az egész több szinten is kihatott pozitív irányba a magánéletemre. Mentálisan erősödtem és nőtt az önbizalmam, ami a munkaköröm változtatásához is hozzásegített. Így most mondhatom, hogy egy kicsit jobb életszínvonalon élhetem az életem családommal. Sőt, azóta már az edzői vizsgán is túlvagyok!

KÖSZI CSABI A BRUTÁL EDZÉSEKET, MÉG A VÉREMBŐL IS ZSÍRT IZZADTAM! :)”

Gyere és nyomd velünk Te is a kettlebellt!

„2014-ben egy laborvizsgálat kimutatta, hogy a vérem zsírtartalma többszöröse a megengedettnek (triglicerid szint: 6,82 mmol/l ), ezért elküldtek a Honvéd korházba egy specialistához. 
A DOKTORNŐ KÖZÖLTE, HOGY EZ NÁLAM ÖRÖKLETES DOLOG ÉS NEM LEHET VELE MIT TENNI, HOGY EZ AZ ÉRTÉK CSÖKKENJEN.
Felírt egy gyógyszert, amit a diagnózis szerint életem végéig szedni kellett volna. Ez a gyógyszer ezt az értéket szinten tartotta volna, illetve elég ijesztő mód azt is mondta, hogy ha hízni fogok még kb. 5 Kg-ot, (akkor 94 kg körül lennék) és a triglicerid szintem emelkedik egy két pont értékkel, akkor kaphatok egy hasnyálmirigy gyulladást, és ha túlélem, akkor cukorbetegség követi, aminek különböző mellékhatásai lehetnek a szervezettemre.
Kántor Attila Magyar Kettlebell Akadémia
Két év elteltével a jogosítványom hosszabbítása végett ismét orvosi vizsgálatoknak lettem kitéve. Ahogy megvoltak a labor vizsgálatok, fel voltam készülve hogy ismét végig hallgathatom a fentebb elmondottakat. EHHEZ KÉPEST AZ ÉRTÉKEK MEGKÖZELÍTIK A NORMÁL SZINTET. (TRIGLICERID SZINT 1,99 MMOL/L)Ehhez hozzátartozik, hogy az ezt megelőző másfél évben kezdtem el Csürke Csabához  kettlebell edzésekre járni.
Eszembe nem jutott, hogy ez bármiféle jótékony hatással lesz a szervezetemre az izmaimon kívül. Szimplán jól akartam érezni magam a bőrömben és egy barátom invitálására kezdtem el járni ezekre az órákra. 
Azt is el kell, mondjam, hogy ez az egész több szinten is kihatott pozitív irányba a magánéletemre. Mentálisan erősödtem és nőtt az önbizalmam, ami a munkaköröm változtatásához is hozzásegített. Így most mondhatom, hogy egy kicsit jobb életszínvonalon élhetem az életem családommal. Sőt, azóta már az edzői vizsgán is túlvagyok!
 

KÖSZI CSABI A BRUTÁL EDZÉSEKET, MÉG A VÉREMBŐL IS ZSÍRT IZZADTAM! :)”

Gyere és nyomd velünk Te is a kettlebellt!

Látod ez egy jó döntés! :)

Írd le a kérdésed, és ahogy tudunk, válaszolunk! 

Látod ez egy jó döntés! :)

Kérlek töltsd ki ezt az űrlapot!