Az egyszerű füles golyó kétélű eszköz: jó technikával a szövetségesed, rossz technikával az ellenséged. Ferenc története pontosan erről szól — és arról, mit hoz, ha végre profitól tanulod.
Gyerekkoromtól sportoltam: a birkózástól az atlétikáig, majd küzdősportok és harcművészetek. Ezek megadták a mozgáskoordinációt és az önfegyelmet, de a fizikai erőmmel elégedetlen voltam. Folyamatosan kerestem a fejlődést; le-lejártam konditerembe, de valahogy sosem sikerült gyökeret vernem.
Az egyik ilyen próbálkozásnál láttam egy fiatal nőt, aki egy furcsa füles golyóval nyolcasokat körözött a lába körül. (Ma már tudom: ez a „8-as figura”.) Magam sem tudom, miért, de nagyon megtetszett ez az egyszerű eszköz — éles ellentétben a félszobányi, soktucat alkatrészes fitneszgépekkel.
Utánajártam a neten: tetszett a régmúltba nyúló története, az egyszerűsége, a kis helyigénye. Vettem néhányat, és otthon, internetes videók alapján kezdtem gyakorolni. Ennek hamar meg is lett az eredménye…
…mert nagyon kezdett fájni a hátam. A videók követése sem adott sikerélményt: az egyikben egy nagydarab férfi 35 percig dolgozott egy 16 kg-os golyóval — én ezt csak egy-két pihenővel bírtam —, a végén meg flegmán hozzátette, hogy férfiaknak inkább 20 kg-mal „illene”. Ott álltam fájós háttal, fújtatva: „ezt így nem is lehet megcsinálni!”
Amikor a koronavírus miatt a munkahelyem és a harcművészeti terem is bezárt, egész nap otthon voltam, és mindennap imitáltam valami golyózást — de egyre jobban fájtak a tagjaim. Végül úgy döntöttem: keresek egy profi oktatót.
A neten találtam rá a Magyar Kettlebell Akadémiára és vezetőjére, Csürke Csabára. Rövid egyeztetés után a Szentkirályi utcában találtam magam — gombóccal a torkomban, az ajtón „Kőkemény funkcionális edzőterem” felirattal.
Csaba úgy nézett ki, mint aki mindjárt kidob, de már nem volt visszaút. A teremben kiderült, hogy a „hatalmas” 16 kg-os golyó inkább kicsi, és hogy az önképem téves: azt hittem, az állóképességem és a koordinációm jó, csak az erő hibádzik — erre pár perc után úgy ziháltam, mint egy traktor, és fejben is gyorsan szétestem.
Csaba a marcona külső ellenére türelmesen tanított: fél éven át magánórákat adott, hogy kivegye a hibákat a mozgásomból. Utána csatlakoztam a reggeli csoportos edzésekhez — tetszett, milyen elhivatott emberek járnak (volt, aki vonattal, messziről utazik a reggel 7-es kezdésre).
Az első komoly sokk egy duplagolyós edzés volt, azzal a „finom” kéréssel, hogy „30 percig le nem teszed a golyókat, különben mindenki kollektív büntetést kap!” Az elsőt nem bírtam végig — leraktam a golyót, mindenki szívott, anyukám meg otthon csuklott…
Aztán a reggeli edzések az életem részévé váltak. Ma már el sem tudnám képzelni, hogy ne férjen be heti legalább 2 edzés (a célom a fix 3). Lassan jöttek a pozitív visszajelzések: egyre inkább végig tudtam csinálni a sorokat, és nemcsak erősebb, hanem kitartóbb, rugalmasabb és az összetett mozgásokra fogékonyabb is lettem. Elmúlt a hátfájásom, ami 14 éves korom óta gyötört, és mentálisan is sokat erősödtem — sőt, néha még ugrókötelezni is sikerül, amit 50 évesen tanultam meg.
Köszönjük a beszámolót, Ferenc! Ha kedvet kaptál, edzéseinken szeretettel várunk.